Fejfájáskezelés reikivel

A fejfájás kezelésének egyik szelíd módszerét, a reikit számos esetben sikerrel alkalmaztam mind magamon, mind másokon, azaz mivel nem vagyok „fejfájós”, leginkább másokon volt alkalmam gyakorolni. Azért nevezem szelíd módszernek, mert nem kell hozzá semmilyen külső segítség, gyógyszer, műszer, mindössze a két kezünk. A terápia nem fájdalmas, inkább kellemes és nincs mellékhatása. Íme egy rövid történet annak szemléltetésére, hogyan működik:

Az első migrénnel kapcsolatos tapasztalatomat Svédországban szereztem, amikor az egyik zenész kollégám meghívta látogatóba a vonósnégyesünket. Érkezésünkkor a feleségének épp erős migrénes rohama volt, ezért nem volt képes fogadni bennünket, kénytelen-kelletlen a szobájában nyomta az ágyat. Valahogy meggyőztem arról, engedje meg, hogy kezeljem, majd egy fél óra elteltével átöltözött, odaült hozzánk az asztalhoz és felvette a háziasszony ilyenkor szokásos szerepét.

A módszer neve – reiki – általában nem cseng ismeretlenül a mai emberek fülének. Usui Mikao fedezte fel 1922-ben, Japánban és az 1926-ban bekövetkezett haláláig mintegy kétezer embernek tanította meg a használatát. Európába az Egyesült Államokon keresztül jutott el, ahol a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben kezdett széles körben ismertté válni.

A reikit a legtöbben kézrátételes gyógymódként ismerik, noha alkalmazása közben a kezelőnek nem szükségszerűen kell fizikailag is megérintenie páciensét. Mára számtalan változata és iskolája alakult ki, s legtöbbször három, vagy négy különböző szintre, fokozatra osztják a tanítását. A fejfájás már a kezdő szint elsajátítása után is rendkívül eredményesen kezelhető a segítségével. Az elsődleges fejfájások makacs formáit, melyeknél gyakran mondanak csődöt a drága orvosságok vagy akár a műtéti beavatkozás, sokszor már egy ötperces vagy negyedórás kezelés is megszüntetheti.

Fájdalomcsillapító hatásának köszönhetően nemcsak a többé-kevésbé megfoghatatlan elsődleges fejfájás különféle fajtáinak, hanem a jól meghatározható hátterű tüneti fejfájásnak a kezelésében is nagy segítséget nyújthat. A fájdalomcsillapító hatás csak egyik jellemzője, így a betegség érdemi részének, a fejfájás okának megszüntetésénél is szerepet kaphat.

A reiki tanfolyamok fontos mozzanata az úgynevezett behangolás, amelynek eredményeképp a tanuló képessé válik a reiki energia közvetítésére, rendszeres használatára. A tanfolyamon tanult energetikai gyakorlatok és kezelési pozíciók csak akkor válnak élővé, a tanuló csak akkor látja hasznukat, ha a behangolási folyamat elvégzése felhatalmazza erre.

Bővebben a tanfolyamokról